Csontfuvola - dallamok az Árnyékos oldalról

Mi a véleményed az anyagról? Nem transzcendens értelemben, pusztán mint tárgyak alkotóeleméről. És vajon melyik a legértékesebb matéria? Az arany? A gyémánt? Valamilyen szénszálas katonai műanyag? Milyen anyag hiánya rombolná szét az életedet a legjobban?

Képzeld el, hogy néhány pillanat múlva a Föld nevű sárgolyóról eltűnik az összes papír. S persze annak az emléke is, hogy “papír” nevű anyag létezett valaha. Zavarban lennél, ugye? Mint mindenki. Se pénz, se könyv, se levél, se csekk. Csak fém, fa, üveg. Ez lenne az első apokalipszis. Avagy… ez lesz az első apokalipszis.

Véss bele mindent smaragdtáblákba.

Mi a neved? Elárulod nekem? Nem, nem arra a bürokratikus furcsaságra gondolok, amit belevésnek minden “hivatalos” okmányodba… hanem arra, ami tényleg a tied, és csak a tied. Persze valószínű, hogy névtelenül élsz, és még akkor sem lennél képes válaszolni nekem, ha akarnál. Távoli tájakon, messze a “fejlett Nyugattól” még él a szokás, hogy a felnőtté avatási szertartás után a sámán az újdonsült férfi fülébe súgja az új Nevét. A Valódit. Amit az illető ezután haláláig, sőt, alkalomadtán a halála után is féltve őriz.

A Valódi Név is egy hangsor. Ha szépen kérsz, eljátszom neked a fuvolámon, de…

… van, aki bélyeget gyűjt… van, aki műtárgyakat… van, aki olyan gazdag, hogy vagyona - majdnem - az összes kaput kitárja előtte. És vannak olyanok is, akik Neveket gyűjtenek. Szerinted mi a legnagyobb hatalom?

Gondoltál már arra, milyen lehet egy paranoiás élete? Persze, hogy nem. Láthattál ostoba kliséket nyugati “filmekben”, pár pillanatig foglalkozhattál is az ötlettel, de gondolkodni ezen? Legalább önmagadnak ne hazudj.

Játsszunk.

Bámulod a képernyőt, és tudod, hogy figyelnek. Én is figyellek. Arc nélküli, elegáns urak ülnek a túloldalon, és feljegyzik minden apró kis rezdülésedet. És az egyre divatosabb webkameráról még nem is esett szó. Persze ha kikapcsolod a számítógépet, akkor sem nyugodhatsz meg. Mobiltelefon. Televízió. Látják az arcodat, hallják a hangodat, besiklanak a gondolataid közé. Elviselhetetlen, ugye? Mindig pontosan akkor hajt el az az autó a házad előtt, amikor kilépsz az utcára. Mindenhol akad egy öltönyös úr, aki épp akkor ül le kávézni, amikor te. De a legborzalmasabbak a tükrök. Ha a szemed sarkából vetsz egy futó pillantást rájuk, mintha nem is magadat látnád bennük. Vagy mégis? Vagy mégsem? Borotválkozol, szépítkezel. A te szemed, a te vonásaid. Egyszer aztán sokáig nézel mereven, szempillarebbenés nélkül a tükörvilágba, és észreveszed. Csak egy rejtett kamera? Vagy tényleg egy fordított valóság?

Óvatosan lépkedj ki a fürdőszobából, a szilánkok kellemetlenül felsérthetik a talpad.

Tedd be az export-import buddhizmus álbölcsességeit a kamrába, zárd be az ajtaját, nyeld le a kulcsot, és menj ki az utcára. Négyféle ember kószál többé-kevésbé céltalanul a nagyvilágban. Ahogyan sodor a tömeg, láthatod (ha láthatod) a vakokat. Róluk nem érdemes többet szólni. A második emberfajtát már nehezebben ismered fel. Belekapartak az elme és a lélek felszínébe, és pszichiátereknek, pszichológusoknak, papoknak, tanároknak nevezik magukat. A szemük előtt széles spektruma a színeknek: világosszürkétől az éjfeketéig. Aztán néha meglök egy-egy őrült. A harmadik fajta. Szeret sétálni, szép színeket lát, és mindig figyel a háta mögé. A negyedik fajtáról nem szabad beszélni.

Te melyik fajta vagy?

Menj le másnap sétálni megint, és ne gondolj arra, amit itt olvasol. Most mit látsz? Sötét minden, szürke, avagy katartikus színorgia? Nézz bele az emberek szemébe. És most? No, ki lakik odabent? Mit rejt az emberi test, mit mutat a lélek tükre? Látod? Nem? Holnap megint sétálgass. Látod? Igen? Rohanj haza, és húzd a fejedre a paplant. Hátha az megvéd.

Aki ezt a blogot olvassa, az deviáns, perverz, avagy mindkettő. Aki érti, az túlságosan okos. Aki nem érti, az túlságosan ostoba. Akinek kedvére való, az őrült. Akinek kedvét szegi, az szánalmas.

Hinc adaptationes erunt mirabiles, quarum modus est hic.